„Furcsa” vallásokról szóló hosszabb „elemzésemből” idéznék érdekesebbnek tűnő részeket.
Mormonok
A mormonizmus megalapítója egyetlen ember, az amerikai Joseph Smith (1805-1844). Ez az egyik legfurcsább keresztény felekezet, ill. kérdéses, hogy keresztény-e, a „mainstream keresztény” vélemény szerint a mormonok nem számítanak a kereszténység részének, vagy a legmegengedőbb esetben is csak a keresztény hagyomány marginális részének minősülnek.
Joseph Smithről tudni kell, hogy egy szerény anyagi helyzetű gazdálkodó család iskolázatlan, de magas természetes intelligenciával rendelkező gyermeke volt. Már kisgyerek korában egyik kedvenc szórakozása a helyi könyvtár látogatása volt, magánszorgalomból tanult héberül, görögül és latinul, bár az alapszinten nem jutott sosem tovább. Szinte mindent elolvasott, amihez hozzájutott, így autodidakta módon sok tudást begyűjtve, erősen kiemelkedett környezetéből már fiatal korában. Az olvasáson kívül másik kedvenc hobbija az amatőr régészet, a kincskerés volt. Hitt abban, hogy az indiánok hatalmas kincseket rejtettek el Amerikában.
Családja nem volt aktívan vallásos a szó egyházi értelmében, hívők voltak, de nem vettek részt aktívan egyik felekezetben sem. Joseph Smith gyerekkorára esett az úgynevezett „visszaállító mozgalom” nevű vallási irányzat fénykora.
A visszaállító mozgalom protestáns alapon jött létre, elsősorban baptista, metodista és presbiteriánus hívők körében aratva sikert a XIX. sz. elejei Amerikában. A visszaállító mozgalom célja az őskereszténység visszaállítása volt, annak eredeti, általuk elképzelt formában, miután sokan kiábrándultak a számtalan különféle protestáns felekezetből, melyek mindegyike a „sola scriptura” alapján állva más és más módon értelmezte a Szentírást. Viszont a hagyományos, apostoli egyházakat sem fogadták el, azaz a protestantizmuson belül maradtak. A mozgalom célja az volt, hogy megpróbálják az őskereszténységet visszállítani a Biblia aprólékos és tiszta tanulmányozása segítségével, nem befolyásoltatva magukat a keresztény hagyományoktól. (Ez természetesen egy alapjaiban abszurd vállalkozás, de most nem célom a visszaállító mozgalom kritikája.)
A visszaállító mozgalom alaptétele a nagy aposztáziáról (aposztázia = hitehagyás) a mormonizmusnak is a teológiai alapköve. Az aposztázia-tan szerint valamikor az őskeresztény kor után, az I.-IV. században, a keresztény egyház eltávolódott Istentől és megszűnt a kapcsolat Isten és egyháza között, az egyház tisztán emberi lett, így Isten a XIX. században úgy döntött, hogy az egyházát visszaállítja a földön. (Ezt az elképzelést természetesen mind az apostoli egyházak, mind a protestantizmus hagyományos egyházai tagadják.)
Josep Smith egyetértett a visszaállító mozgalom céljaival, de meglátta benne a logikai hibát: maga a visszaállítás is csak egy új Biblia-értelmezést eredményezhet, egy újabb protestáns irányzatot. (Pontosan ez is történt, a visszaállító mozgalom mai felekezetei egy mind a mai napig létező újprotestáns irányzat, mely ugyanúgy vitázik a Biblia-értelmezésben, mint ahogy ez jellemző az egész protestantizmusra.) Joseph Smith tehát, mint eleve a miszticizmus iránt fogékony valaki, isteni jelet várt.
Hozzá kell tenni, a visszállító mozgalom mai felekezetei nem ismerik el a mormonizmust saját részüknek, nem-keresztény felekezetnek tartják. Sőt a mormonellenes kritika első képviselői éppen a visszállító mozgalom képviselőitől származnak.
Joseph Smith állítása szerint az első isteni jelet 15 éves korában kapta, amikor egy angyal megtiltotta neki, hogy bármilyen felekezethez csatlakozzon, mivel azok mind rosszak. A miszticizmust kombinálta a kicskereséssel, így hamarosan arról is angyali üzenetet kapott, hogy egy közeli domb belsejében aranylemezek vannak elásva, melyek az amerikai kontinens őslakosságának valódi történetét tartalmazzák.
Hamarosan megkapta a lemezeket (bár a lemezeket megmutatta tucatnyi embernek, azokat valójában és ténylegesen sosem látta senki rajta kívül), majd a „reformegyiptomi” nyelven írott tartalmukat angolra fordította – ez a fordítás a Mormon Könyve.
A Mormon Könyve tartalma röviden: a amerikai őslakosok története az i. e. VI. és az i. sz. V. század közötti időszakban, a könyv szerint az amerikai indiánok ősei zsidók, akik az i. e. VI. században Arábiából vándoroltak Amerikába, ott hatalmas civilizációt létrehozva. Ezek az amerikai zsidók az I. században elfogadták Jézust, aki feltámadása után járt náluk, majd azonban Istentől elpártoltak és virágzó kultúrájuk elenyészett.
A Mormon Könyvének történetét nagyrészt korabeli regényekből vette Joseph Smith, különösen Solomon Spaulding "Megtalált kézirat" és Ethan Smith "Nézet a zsidókról” című regényeiből merítette az indiánok zsidó eredetét. A mormon nézet szerint a Mormon Könyve a világ legtökéletesebb könyve, mely kiegészíti a Bibliát, amit a mormonok szintén szentírásnak tekint.
Közben Joseph Smithet meglátogatta az Atyaisten és Jézus (a mormon teológia szerint ez két különböző szellemi lény), majd három apostol is, akik felszentelték őt pappá. Végül 1830-ban, New York államban tucatnyi taggal megalapításra került az új egyház Krisztus Egyháza néven (a név 1838-ban változott meg „Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza” névre).
A szokatlan hitelveik miatt (a Bibliát kiegészítő új szentírást hirdető tan sértőnek és botrányosnak számított a korabeli átlagember szemében), a mormon híveknek menekülniük kellett az ellenséges szomszédok elől. Missiouri és Illinois államba költözött a mormon közösség, Joseph Smith ekkor mondta ki azt is, hogy Jézus második eljövetele az amerikai kontinensen, az „Új Jeruzsálemben” fog megtörténni, az Új Jeruzsálem vagy Új Cion a Missiouri állambeli Independence kisváros.
A legkülönösebb mormon hitelvek az 1830-as évek vége felé lettek megfogalmazva: köztük a többnejűség, a többistenhit, s a halottak keresztelése. Közben Joseph Smith több alkalommal is összütközésbe került mind a hatóságokkal, mind a környező nem-mormon lakossággal. Az összeütközések alapja nem csupán vallási volt, Joseph Smith többek között egy csődbe vitt bank alapítójaként is sok ellenséget szerzett magának. 1844-ben végül előzetes letartóztatásba helyezték a mormonok főbb vezetőit, köztük magát Joseph Smithet is. A letartóztatás közvetlen oka az volt, hogy egy csoportnyi fegyveres mormon megtámadta egy helyi lap szerkesztőségét, a lapban megjelent mormonellenes cikk miatt. A helyi mormonellenes lakosság bosszúvágyó felfegyverkezett tagjai megtámadták a börtönt, majd tűzharc alakult ki, melyben Joseph Smith is meghalt.
Maga a mormon teológia több forrásból merített: a hagyományos keresztény tanok keveredtek judaizmussal, pogánysággal, majd szabadkőműves eszmékkel (néhány évig Joseph Smith szabadkőműves is volt), s leginkább Joseph Smith saját élénk fantáziájával, ráadásul a mormon tanok változtak is az idők folyamán. A szinkretikus végtermék így egy sajátos eszmerendszert eredményezett, mely igen távolra került a keresztény teológiától. Ez nem gátolja a mormonokat abban, hogy magukat nemcsak kereszténynek, hanem az egyetlen igazi keresztény egyháznak tartsák.

Sajátos módon a mormonok – ellentétben a protestáns kereszténységgel – az apostoli utódlás elvét fogadják el, azaz nagyon fontosnak tartják, hogy a papság felhatalmazása visszakövethető legyen Jézus Krisztusig, ahogy ez a hagyományos apostoli egyházak esetében is van. Természetesen a mormonoknál az I. és a XIX. század közötti időszak „kiesik”, ezt Joseph Smith látomásával pótolják, mely szerint felhalmazást kapott a papságra az előtte megjelent apostoloktól. A mormonok mind a mai napig szigorúan veszik ezt a kérdést: minden papsággal rendelkező mormon vissza tudja vezetni „papi felhatalmazását” egészen Joseph Smithig.
Lássuk azokat a főbb tanításokat, melyek miatt a mormonokat a többségi keresztény vélemény nem tartja keresztény felekezetnek:
- A Szentháromság tagadása. A mormonoknál a Szentháromság három isten csoportja.
- Isten mint szervező, nem teremtő. A kereszténységel ellentétben a világot nem Isten teremtette, csak megszervezte azt. A mormonizmus szerint az anyag mindigis létezett, ez örök létező. Ez a nézet az őskeresztény korban népszerű gnosztikus-keresztény elképzelésekből származik, melyeke eredete pedig a kor hagyományos platonista filozófiájában található. Az őskeresztény egyház hosszú éveken keresztül harcolt a gnosztikusok ellen az I.-III. sz. közötti időszakban, mint a keresztény hagyománnyal ellenkező hamis tanokkal.
- Többistenhit. A mormonok szerint milliárdnyi isten van a világmindenségben. Az istenek volt emberek, akik jutalmul haláluk után istenek lettek. A hű mormonok szintén istenek lesznek haláluk után. A milliárdnyi isten közül számunkra, földi emberek számára a Szentháromságot alkotó három isten a lényeges, ők irányítják a mi életünket. Ők is volt emberek, akik jutalomként istenekké váltak.
- Isten egyetlen igaz egyháza a Mormon Egyház, s annak mindenkori vezetősége – s különösen az egyházelnök – proféta és látnok.
Titkos templomi szertartások, többek között az egyháztagok felszentelése, gyermekek szüleikhez kötése, házasságkötés örökre (tehát a halál után is folytatódóan) és a nem-mormon halottak megkeresztelése. A mormon templomokba kizárólag egyháztagok léphetnek be, s nekik is írásos engedélyre van szükségük ehhez. Jelenleg 130 működő mormon templom van a világon. Templomokon kívül vannak istentiszteleti gyülekezeti házak, ezekben folynak a nem-titkos egyházi szertartások, mint pl. a vasárnapi istentisztelet, az élők keresztelése és egyéb események, a gyülekezeti házakba bárki bemehet. A családfakutatás minden egyháztag fontos kötelessége, ennek célja a halott felmenők felkutatása, majd megkeresztelése.
Több olyan tanítás is van a mornonoknál, melyek szerves részét képeztek a dogmának, azonban ma már nem tanítja őket hivatalosan az egyház:
- A Mennyei Atya és Ádám egy és ugyanaz a személy.
- A többnejűség minden férfi kötelessége, enélkül nem nyerheti el az istenséget. Maga Jézus is házas ember volt, sőt három felesége volt: Mária Magdaléna, valamint Lázár két lánytestvére, Mária és Márta. Joseph Smithnek összesen 48 felesége volt, közülök bizonyítottan azonban csak első feleségétől voltak gyermekei. Brigham Youngnak 55 felesége volt, közülük 16-an gyereket is szültek neki, összesen 56 gyermeke volt.
- Vannak megbocsáthatatlan bűnök, melyeket még Isten sem tud feloldani. Az ilyen bűnökért véráldozatot kell hozni, azaz a vétkest meg kell ölni oly módon, hogy folyjon a vére. Ezen elv miatt Utah államban nagyon sokáig az USÁ-ban egyébként megszokott méreginjekció vagy elektromos szék helyett a főbelővés volt a halálos ítélet, hiszen csak ez jár vérontással a szó szoros értelmében.
- Kommunista gazdálkozási eszmék voltak a korai mormonoknál, ezt később a tizedfizetés és a különböző felajánlások rendszere vette át. A tizedfizetés ma is nagyon szigorú követelmény. A legismertebb egyéb felajánlás pl. az a szokás hogy minden egyháztag a szombati ebédtől a vasárnapi ebédig nem eszik semmit, s a két kihagyott étkezés költségét befizeti az egyházi kasszába.
- Az emberi fajok nem egyenrangúak. A négerek bűneikért kapták fekete bőrüket, így nem jogosultak papi tisztséget ellátni.
A mormonizmusban a felsorolt hitelveken kívül még számtalan szabály és szokás létezik, ezek közül néhány nagyon jellemző:
Minden 17-21 éves hívő egyháztag köteles fiúk esetében kétéves, lányok esetében másfél éves misszióra menni. A misszionáriusi tevékenység költségeit a misszionárius köteles megfizetni, az „egységár” jelenleg havi 400 USA-dollár körül van. Az egységár oka, hogy minden országban mások a megélhetési költségek, így a befizetett pénzeket központilag kezelik, majd újraosztják. Jellemzően a misszionáriusok által befizetendő összeget (egy kétéves misszió esetében ez közel 10 ezer USA-dollár!) a szülők állják, ill. a misszionárius bankkölcsönt vesz fel.
Tilos a dohányzás, a drog, az alkohol, a kávé és a tea. Bár kifejezetten nem tiltott, az egyéb élénkítő italok (pl. kóla) használata sem javasolt. Mivel a kakaó és a csokoládé sem a tiltott, sem a nem javasolt termékek között nem szerepel, valószínűleg a világ legmagasabb egy főre jutó csokoládé- és kakaófogyasztása a mormonoknál van. A mértéktelen csokoládéfogyasztás mellett jellemző a mértéktelen édes gyümölcszselé fogyasztás is. A jelentős mormon lakossággal rendelkező területeket az USÁ-ban viccesen „Gyümölcszselé Övezetnek” is nevezik. A két igencsak kalóriadús termék hihetetlen mértékű fogyasztásának eredménye az amerikai átlagnál is nagyon elhízottság a mormonok, különösen a mormon lányok és asszonyok körében. A mormon vicc szerint:
- Hogy szólítják a Brigham Young Egyetemen (ez az egyház tulajdonában álló egyetem Utah államban) a csinos, karcsú lányt?
- „Nem-egyháztag”.
A templomi felszentelés során minden egyháztag titkos nevet kap és bűvös ruhát, melyet köteles mindenkor rendes ruhája alatt viselni.
De térjünk most vissza 1844-be, Joseph Smith halálához. Mivel még alig 39 éves volt, életereje teljében, az esetleges utódlás kérdése nem volt rendezve, ráadásul Joseph Smithtel együtt helyettese, saját testvére is meghalt, súlyos gondot okozott, hogy mi legyen az egyházzal Joseph Smith halála után. Végül a legtöbb tag Brigham Youngot fogadta el új vezetőnek, az ő vezetésével történt meg a mormonok letelepedése a mai Utah államban.
A Brigham Younggal ellenséges mormonok nem vándoroltak Utah-ba, helyben maradtak, többnyire Illionois és Missiouri államban. A Brigham Youngot elfogadott mormonok jelenlegi száma 13 millió fő világszerte, központjuk Salt Lake City, Utah fővárosa, amikor „mormonokról” beszélünk, akkor általában rájuk gondolunk. (Utah állam lakosságának 60 %-a mind a mai napig mormon.) Ez eddig leírtak is elsősorban rájuk érvényesek. A második legnagyobb csoport Joseph Smith első felesége és legnagyobb gyermeke körül jött létre Újralapított Mormon Egyház néven (jelenlegi hivatalos nevük: Krisztus Közössége), manapság kb. negyedmillió taggal rendelkeznek, székhelyük Independence, Missouri állam. Rajtuk kívül létezik még több tucatnyi mormon felekezet, de ezek közül a legjelentősebbek is csupán tízezres nagyságrendű tagsággal rendelkeznek. A különféle mormon felekezetek között hivatalos kapcsolat nincs, egymást nem ismerik el.
A kisebb mormon felekezet, az Újralapított Mormon Egyház esetében érdekesség, hogy a XX. sz. 80-as éveig Joseph Smith egyenesági leszármazottjai voltak az egyházelnökök. Jelenleg ez a mormon felekezet van a legközelebb a hagyományos kereszténységhez, ma már az ökumenikus mozgalomban is részt vesznek.
A Salt Lake City központű egyházon kívüli többi egyházban a legradikálisabb mormon hitelveket sosem hirdették, pl. sosem gyakorolták a többnejűséget.
Külön csoportot alkotnak a mormon fundamentalisták. Pontos létszámuk nem ismert, néhány tízezernyien lehetnek. Ők azok a mormonok, akik a Brigham Young féle egyháztól szakadtak el, miután az – az amerikai kormány ultimátuma után – lemondott a többnejűségről a XIX. sz. végén. Többségük a tiltás ellenére (a többnejűség bűncselekmény az amerikai szövetségi törvények értelmében) mind a mai napig gyakorolja a többnejűséget.
Ami a mormonizmust kritikáját illeti, maga a mormonizmus szolgáltatott kiváló támadási felületet azzal az állítással, hogy a Mormon Könyve a világ legtökéletesebb könyve. A könyvben szerepelnek lovak, elefántok, méhek, acél, selyem, s még sok olyan dolog, melyek Kolumbusz előtt nem léteztek az amerikai kontinensen. A modern genetika pedig bizonyította, hogy az indiánok Ázsiából vándoroltak Amerikába és nem zsidó származásúak. Ami a Mormon Könyvében leírt hatalmas civilizációkat illeti, ezeknek mind a napig egyetlen nyomát sem találták meg, pedig a dúsgazdag Mormon Egyház hatalmas összegekkel támogatta az erre vonatkozó kutatásokat.
A mormonoknál a papságot minden aktív férfi egyháztag megkapja (1978 óta a négerek is, azelőtt számukra ez tiltott volt). Kétféle papsági rend van: egy alacsonyabb és egy magasabb. Az alacsonyabb papsági rend első három fokozatát (diakónus, tanító, pap) a gyakorlatban minden aktív férfi egyháztag megkapja 12, 14, ill. 16 éves korában. A magasabb papsági rend első fokozata az „elder”, ezt a gyakorlatban az aktív tagok 17 éves koruk körül kapják meg. Az újraalapított mormonoknál hasonló rendszer van, azzal a fő különbséggel, hogy náluk nők is megkaphatják a papságot, valamint a papság elnyerése nem minden aktív egyháztag jellemzője.
A mormon egyházi struktúra a végletekig centralizált és hierarchikus. Minden szint a felsőbb szint hatalma alatt áll, minden szempontból. A legkisebb szint a gyülekezet, ennek vezetője a püspök, amennyiben elegendő számú (400-500 fő) tagsággal rendelkezik a gyülekezet, kisebb létszám esetében a gyülekezet vezetője nem püspök, hanem „gyülekezeti elnök”. Jelenleg kb. 30 ezer mormon gyülekezet van a világban. A gyülekezet a következő területi egység alatt áll, ez vagy a misszió (olyan területeken, ahol még nincs elég egyháztag) vagy az úgynevezett stake (magyar mormon terminológiával „cövek”) alatt áll. A cövekek is nagyobb egységekbe tömörülnek. A legmagasabb területi egység a „terület”, ebből jelenleg 26 van a világon, a területek vezetői a egyház legmagasabb rangú vezetőiből kerülnek ki. Felettük van a 15 apostol, közülük 12 a Tizenkét Apostol Tanácsában, 3 pedig az Első Elnökségben van. Az egyház elnöke egyben az Első Elnökség vezetője. Minden apostol profétának és látnoknak minősül. Brigham Young kora óta az egyházelnök halála esetén minden alkalommal az éppen rangidős apostol lett megválasztva új egyházelnöknek. Az újraalapított mormoknál kevésbé formális a hatalmi struktúra és nincs automatizmus az új elnök megválasztásakor, ez valódi vezetőségi szavazás alapján történik.

Magyarországon – bár a mormonok missziós tevékenysége már a XIX. század végén megkezdődött – a aktív mormon tevékenység csak a XX. sz. 80-as évei végén indult meg. Jelenleg kb. 5000 mormon egyháztag van Magyarországon. Az újraalapított mormonok is jelen vannak Magyarországon, 100 körüli tagsággal.


Hozzászólások:
Eddig 55 komment érkezett (
)
1.
nicolaas
2010. 03. 11. 10:56
Igen jó cikk. Úgy hat éve egy körutazás során magam is jártam a mormonoknál Salt Lake Cityben. Mindenki kapott saját anyanyelvű kísérőt ! Ez kb. 10 kísérőt jelentett, egyetlen magyarként engem egy 19 éves hihetetlenül felkészült kislány tájékoztatott.
Mitagadás rám csak a tökéletes szervezettség hatott, így másfél órán át jól elvitatkoztunk nézeteik ellentmondásairól, a többnejűségről és társadalmi kérdésekről. A cikkben látható apostolokat (prófétákat) inkább egy cég igazgatótanácsi tagjainak minősítettem.
Csoportunk többi tagja panaszkodott, hogy rám kétszer annyi időt szántak, ők meg várhattak rám a buszban.
2.
adamant
2010. 03. 11. 11:33
Érdkes és nagyon informatív cikk, köszönet érte.
A történet pedig azt hiszem nem is születhetett volna másutt, csak Amerikában.
Tipikus sikertörténet. Egy ötletes fiatalember (már majdnem azt írtam agyament) összeollózza az ötletét mindenhonna, egy kis misztikumot körí köré, beletesz még ezt azt, jól összerázza és tálalja. AZ amcsik meg kajálják szívlapáttal (ott tényleg mindent el lehet "adni" még a sz@rt is, csak jól legyen elkészítve).
Gondolom az akkor meglévö keresztény egyházak tiltakoznak a megjelölés ellen (ti. hogy a mormonok keresztények lenének), a többiek pedig tapsikolta, hogy ezzel is gyengül a kereszténység.
Kösz még egyszer, sokat tanultam belöl. :)))
Üdv "A"
3.
lord
2010. 03. 11. 11:39
Látom mxvell, lazítasz.
Neked napjainkban a legfontosabb témák egyike: a mormonok élete.
Tényleg jobb, ha erről írsz, mintha az USA iraki szerepén gondolkodnál.
Meg azon, hogy mit keres az USA egyáltalán Ázsiában?
Ezek tényleg nehéz kérdések.
4.
maxval, the bircaman (szerkesztő)
2010. 03. 11. 11:48
3.
az iraki akciót én hibának tartom...
5.
ossian (látogató)
2010. 03. 11. 12:04
Hát ez rendkívül tartalmas, mondhatni hiánypótló olvasmány volt, köszönet érte.
Engem az gondolkodtat el, hogy milyen könnyű megvezetni az embereket. Nincs kétségem afelől, hogy Smith egy zseniális szélhámos volt, részben zavaros gondolkodású elme, részben okos üzletember.
Hogy Magyarországon mit látnak a dologban bizonyos emberek, azt el sem tudom képzelni. Egyszer szívesen olvasnék a hazai mormonokról.
6.
maxval, the bircaman (szerkesztő)
2010. 03. 11. 12:43
2.
az usában a keresztények és a mormonok közti ellenszenv manapság is tart, bármilyen furcsán is hangzik
amikor jelöltette megát elnökjelöltnek mitt romney 2008-ban, újraéledt szinten minden régi probléma
7.
maxval, the bircaman (szerkesztő)
2010. 03. 11. 12:45
1.
mivel minden aktív tag volt valahol misszionárius, így náluk szinte minden nyelvet beszélő ember van... arról nem is beszélve, hogy természetesen vannak magyar misszionáriusok is, esetleg éppen az usába, sőt utah-ba kiküldve, salt lakenek "csak" a fele mormon, azaz ott is van téríteni való
8.
maxval, the bircaman (szerkesztő)
2010. 03. 11. 12:51
5.
a magyar mormon kevesen vannak, magyarországon nem tartoznak a mormonok a sikeresen térítő új vallási csoportok közé, magyarországon megelőzik őket a jehovisták, a szcientológusok, krisnák, na és magyarországon a legerősebb új vallási csoport nem külföldi, hanem hazai termés, a hit gyülekezete
minden egyes szektának van egy sajátos "vevőköre", ami mindenhol más, a mormonok ma már inkább egyházként viselkednek, mintsem szektaként, azaz amolyan konszolidált, mérsékelt kis csoport
miért lesz egy magyar tag?
három csoport van:
- kiváncsiság, mert a mormonizmus tényleg eléggé egzotikus,
- jó társaság - elment valaki, s összeismerkedett haverokkal, aztán ottragadt
- férjkeresés - nem vicc, nagyon sok a magyar fiatal lány, aki azért lesz mormon, mert amerikai misszionáriussal szeretne közelebbről megismerkedni
9.
ossian (látogató)
2010. 03. 11. 13:26
Köszönöm!
Különösen a harmadik pont (férjkeresés), az, ami sok mindent érthetővé tesz.
Na de nyolcadik feleségnek akarni elmenni :-)
Vagy csak ugródeszka?
Az elsőre: nagyon kíváncsi ember vagyok, de azért nem állnék be mormonnak, inkább hozzá olvasok a témához.
10.
vakablak
2010. 03. 11. 13:33
Remek írás, gratula. Egy pár kiegészítés:
1) Utah-ot eredetileg „Deseret (sic!) állam” néven a mormonok alapították, ilyen néven kívántak részévé válni az USA-nak 1849-ben. Végül „Utah terület” néven, de állami jogkör nélkül lett a mai Utah állam az USA területének része 1850-ben. Kezdettől fogva erős ellenérzés volt megfigyelhető szerte az országban a mormonok sajátos vallási praktikái, különösképpen a többnejűség miatt. Az USA kongresszusa és az LDS egyház közötti, poligámiával kapcsolatos vita az 1887-es Edmunds-Tucker-törvényhez vezetett az USA kormánya részéről, amely tételesen betiltotta, pénz- és börtönbüntetési tételekkel szankcionálta a mormonok által gyakorolt poligámiát, a mormon egyházat törvény erejével feloszlatta, és elrendelte vagyonának elkobzását.
Erre válaszul 1990-ben Wilford Woodruffnak, az LDS akkori vezetőjének – hogy, hogy nem – megjelent Jézus Krisztus, és közölte vele, hogy az egyház hagyjon fel a poligámiával (ezt maga Woodruff nyilatkozta így később, és ez azóta is az egyháztörténet része). Hamar meg is született hát az ún. „1890-es kiáltvány”, más néven az ”1-es számú határozat”, melyben az LDS egyház a leghatározottabban elhatárolja magát a poligámiától, és kiátkozás terhe mellett ezt minden tagjának megtiltja. Ez természetesen elég turbulens eseményekhez vezetett az egyházon belül (t.k. különböző csoportok kiválásához), ugyanakkor célját tökéletesen elérte: Utah mint „Utah állam” az USA részévé vált 1896 jan. 4-én. Természetesen még sokáig nem szűnt meg a poligámia a hivatalos LDS-egyházon belül sem, viszont ezeket már nem gyakorolták nyíltan, másfelől pedig a gyakorlókkal szembeni szövetségi eljárásokat is inkább pihentették.
2) A megbocsájthatatlan bűnökért járó véráldozatot a fundamentalista mormonok templomjaikban mind a napig gyakorolják (legalábbis állítólag)
3) Saját nyilvántartásuk szerint a mormon egyház a világ legnépesebb egyháza. Erről kimerítően lehet olvasni Steve Jones: A vérünkben van. Amiről a gének mesélnek c. könyvében (eredeti címe: „In the Blood”). Az általad is említett egyházi praktika, a halottak keresztelése vezetett ide. A mormonok ugyanis nem kizárólag már meghalt őseiket, hanem gyakorlatilag bárki holt embert megtéríthetnek egy speciális gyakorlat révén, melynek során az illető mormon egy ceremónia keretében tetszőlegesen rövid időre felveszi az elhunyt személyazonosságát, és ilyen minőségében ismét megtéríthetővé válik. Hogy ezt végrehajthassák, világszerte a legnagyobb gyűjtői és rendszerezői lettek a születési és halotti anyakönyvi kivonatoknak. Az ilyen (régi) egyházi okiratokat tömegével vásárolták fel pl. Kelet Európa-szerte, így Mo.-on is. Ennek mellék-körülménye, hogy a mormon egyház ma világszerte a legfontosabb nyilvános központja a családfakutatásnak.
11.
siraly
2010. 03. 11. 13:37
9.-re
Kedves Ossian!
Nagyon helyesen dontottel!
Napjainkban mar nincs tobb feleseg - kiveve egy kicsike mormon csportot.
Udv.
12.
vakablak
2010. 03. 11. 13:39
8. maxval bircaman (szerkesztő)
„...és magyarországon a legerősebb új vallási csoport nem külföldi, hanem hazai termés, a hit gyülekezete”
Én jártam egy ideig a hit gyülekezetébe még 1988-ban, bár nem voltam sem tag, de még vallásos sem (azóta sem vagyok) – a puszta érdeklődés vitt oda, és a megrökönyödés, hogy egyik akkori barátom micsoda agymosáson ment keresztül megtértekor. Nem tudom, most milyennek látszanak, de akkor totálisan szembeszökő volt, hogy ennek az egyháznak abszolút nem magyarok a gyökerei: 1:1-es másolata volt az egyház minden praktikája az amerikai-kanadai evangelikus-fundamentalista irányzatnak. Gyűléseiken furtonfurt ilyen videó-anyagokat is nyomtak, a sok fordított anyag miatt még a szövegük is helyenként bántóan sok anglicizmussal volt tele.
13.
siraly
2010. 03. 11. 13:53
2.-re
Kedves Adaman!
A demokracia lenyege:
tiszteletben tartani mas emberek hitet, elkepzeleset.
Bar nekem is, neha nagyon-nagyon nehez de igyekszem... talan valamikor.... magam is olyan viselkedest tudok elsajatitani mind Lordart.
A mormonok a lenyeget ertettek meg:
a magukat kereszteny egyhaznak/egyhazaknak nevezett uzlti valalkozasoknak semmi kozuk Jezus valodi tanitasahoz!
0a hiveknek - es nehany papnak-lelkesznek - igen, de az "egyhazaknak" (milyen nevetseges ez az ertelmetlen szo) megalakulasuk ota a profitszerzes - es hatalom - volt a celja.
Sokat tanulhatnank Magyarorszagon a mormonok csaladcentrikus tanitasabol.
Meg abbol is, hogy a bajba jutott, anyagi gondokkal sulytott tagokat nem segelyekkel hanem munkahelyek szervezesevel segitik.
Joseph Smith kovetoi kiegyensulyozottabb, baratsagosabb emberek, mint Saul rabbi egyhazanak papjai, kovetoi. Tisztelet, az igen-igen csekely szamu kivetelnek!
Udv.
14.
siraly
2010. 03. 11. 14:01
pardon: sujtott
15.
wesz
2010. 03. 11. 14:16
Ismerek egy ket mormont, nem veszelyesek, foleg ha idoben leallitja oket az ember. Mivel hituk alapja a hitetlenek megteritese mindenaron, azert idonkent resen kell lenni.
Szerintme a mormon egyhaz egy hatalmas uzlati vallalkozas, ahol sajat vallalataik vannak, vagy a hivek vallalkozasai adakoznak elkepzelhetetlen osszegeket. Valoszinuleg kamatostol fizetik vissza a kezdo kolcsonoket.
Itt van egy-ket mormon vallalkozas: www.jetblue.com, www.accenture.com, www.navitaire.com, viajemais.voeazul.com.br/
Amugy orultek ezek a nepek, viszont ha veluk tartasz, szamithatsz az egyhaz es a kozosseg vedelmere es tamogatasara, azaz munkanelkuliseg, betegseg miatti tonkremenetel, anyagi csod nem fenyeget tobbe az eletben. Valamit valamiert.
16.
siraly
2010. 03. 11. 14:20
Kedves Wesz!
Pontosan erre gondoltam:
nekem nagyon tetszik: a csalad szentsege es a torodes, egymas iranti szeret........
Lenne, mit tanulni!
Udv.
17.
adamant
2010. 03. 11. 14:25
Kedves sirály !
A tiszteletben tartással nincs gond. Bár szerintem, aki természet fölötti hatalmat, segítöt, menedéket, útmutatáso, stb. keresett és keres, az talál magának a "nagyok" között is, nem kell újat össze puzzleozni.
Ami a mormonok pragmatizmusát illeti - hasonlóan a többihez - ezt is, ill ennek nagy részét is az élet alkotta (Amerika betelepítése, a telepesek nyugatra húzódása, kevés férfi, több nö, harcok egymással, indiánokkal, stb.). Olyan, mint a Közel-keleti (izraeli, iszlám) vallásokban a diszóhús tilalom. Ott abban a melegben ugyanis sokkal elöbb romlik, mint a szarvasmarha félék.
Ami a külsöségeket illeti: család centrikusság, furcsa öltözködés, motorizáció tiltása, véráldozat , ez nézöpont kérdése. Úgy fogom fel, hogy valami trükköset hozzá kellett még tenni a többi vallás tanításaiból összeollózott eszmékhez, hogy mégis szignifikánsan más legyen.
Végezetül aki erös hittel rendelkezik annak a közvetítök (papok, rabbik muftik & Co.), meg a külsöségek sallangja (hol legyen az oltár, hány csomó legyen a kötényen, mekkora lehet az iadkozó szönyeg...) teljesen szükségtelen, hogy párbeszédet folytasson saját Istenével (Allahhal, Jehovával, Buddhával stb.).
De azért - ahol sikerült az egyházat az államtól szétválasztani - nem igazán ötülhetnek a mormonknak (állam az államban, hogy lehet pl. véráldozat ma, jogerös független, bírósági végzés nélkül az USA-ban ??)
Üdv "A"
18.
adamant
2010. 03. 11. 14:30
T. wesz és sirály !
A segítés egy kicsit ös-keresztény egyházi formára emlékeztet (ld. a Római Birodalomban az illegalitásban élök, föld alatti kazamatákban szintén egyfajta öskommunizmusban éltek).
Az új, modern szekták hittéritöinek ott lehet és van sikere, ahol a fogadókészség gyenge lábakon áll. Mind alap emberi, morális vonatkozásban, mind pedig hitbeni bizonytalansága miatt (az igazán élböl ateistának magyarázhatnak a hitgyülisek, mormonok, scientologusok amit akarnak. Az igazán hívö, vallásos emberröl ezek lepattannak.
Üdv "A"
19.
tabor
2010. 03. 11. 14:32
Sirály, hogy te mekkora egy **** rasszista vagy! Miután leírod, hogy "A demokracia lenyege:
tiszteletben tartani mas emberek hitet, elkepzeleset." Ezek után melléteszed "az "egyhazaknak" (milyen nevetseges ez az ertelmetlen szo) megalakulasuk ota a profitszerzes - es hatalom - volt a celja."
Te aztán nagyon tiszteled mások hitét és elképzelését. Nem meglepő; végül is te is csak a liberálnácik egyike vagy.
20.
siraly
2010. 03. 11. 14:43
Kedves Adamant!
Bevallom: veraldozatrol nem tudok, de majd utannanezek.
Az igazan meglepo - reszemre az volt -, hogy a mormon misszionariusoknal nem lattam a szemekben azt a kezdet vagy elmelyult tebolyt, amit a hitgyuli, jehovistak stb. csoportoknal.
Irtam: baratsagos, ertelmes, joindulatu - nem tolakodo(!) - fiatalok.
A csalad es az egeszseges eletmod szent, a joindulatu segitokaszseget szemelyesen is megfigyelhettem egy szomszedban egyedul elo, lako idos neninel.
Meg csak nem is az egyhazuk tagja - vasarnaponkent a kozeli templomukba jart imadkozni - es megis eljottek neki segiteni (bevasarolni, fozni, takaritani) mikor eltorte a labat.
A lanya meselte: eloszor ki akarta Oket dobni - mikor ott talalta - es meglepte, hogy egy gyumolcstean kivul semmit nem fogadtak el.
Udv.
21.
siraly
2010. 03. 11. 14:49
20.-ra
Kedves Tabor!
Mi vagyok vagy mi nem vagyok.... nem erdekes.
En, az embereknek az elkepzeleserol, hiterol irtam... es nem a multilevel-marketing rendszerben mukodo penzgyujto hivatalok irant erzek tiszteletet.
Masok cimkezese....
Ugye, egy kicsit erzed... milyen nevetseges vagy
:)
Udv.
22.
siraly
2010. 03. 11. 14:50
pardon: az elozo, a 19.-re szolt
23.
Nolville-bulvár
2010. 03. 11. 15:02
Érdekes életük van.
Nekem az fura, több világvallást ismerve, hogy mindig akadnak "megváltók" akik új vallást alapítanak és az utódoknak, vagy toborzottaknak nem tűnik fel, nem is tudják, hogy sok ilyen megvilágosult ember kiáltotta ki már magát vallásalapítónak, és egyházát egyedüli igaznak mondja.
Még az a jó benne, ha már van ez a vallás, hogy nem annyira kártékony, hanem szépen élhető tanuk van.
24.
maxval, the bircaman (szerkesztő)
2010. 03. 11. 16:51
12.
nyilván így van, a pünkösdizmus egy 100 éves irányzat, s amerikai, de a hitgyüli akkor is magyar termék, nem amerikai misszionáriusok hozták létre
25.
maxval, the bircaman (szerkesztő)
2010. 03. 11. 16:53
13.
"Joseph Smith kovetoi kiegyensulyozottabb, baratsagosabb emberek, mint Saul rabbi egyhazanak papjai, kovetoi. "
erősen nem igaz
a mormonok depressziós, képmutató emberek... ez az átlag... nagyon-nagyon képmutatóak
26.
maxval, the bircaman (szerkesztő)
2010. 03. 11. 16:55
17.
"furcsa öltözködés, motorizáció tiltása"
szerintem valakivel kevered a mormonokat...
27.
Valéria
2010. 03. 11. 16:57
szia Maxval,
még nem sikerült mormonnal találkoznom - igaz nálunk igen kevesen vannak - de ez irásod alapján egy jól sikerült vállalkozás...Persze melyik nagy vallás nem az? Na, ezt csak félve, mert kikapok.
Nekem nem szimpatikus, azt elárulhatom...igaz, ha jól olvasom a többnejüséget már nem gyakorolják, mégsem...Viszont élvezettel olvastam :)))
Üdvözöllek
28.
maxval, the bircaman (szerkesztő)
2010. 03. 11. 16:59
20.
"a mormon misszionariusoknal nem lattam a szemekben azt a kezdet vagy elmelyult tebolyt, amit a hitgyuli, jehovistak stb. csoportoknal.
Irtam: baratsagos, ertelmes, joindulatu - nem tolakodo(!) - fiatalok."
ez igaz
ezért mondtam, hogy a mormonok ma már inkább egyház, mint szekta
egyébként a misszionáriusok jelentős része úgy lett misszionárius, mint ahogy valaki a kommunista magyarországon kisz-tag... ez egy elvárás, s a többség inkább teljesíti, mintsem hogy szembemenjen környezetével... ez azokra igaz, akik utah-ban vagy egyes környező mormon-lakosságú területekről jönnek... ott az ember beleszület ebbe és nem lehet ellene menni igazából
29.
maxval, the bircaman (szerkesztő)
2010. 03. 11. 17:06
27.
"igazi" mormont csak az usában lehet látni
a mormonizmusban az a különleges, hogy ellentétben más új vallásokkal nem csak egy vallás, hanem egy "kultúrkör" is, azaz jelentős számú a "passzív mormon", amerikában "kulturális mormonnak" is nevezik, aki vagy nem hívő, vagy hívő ugyan, de passzív az egyházban, viszont más vallásban sincs, s egy csomó mormon szokás jellemző rá
példa: mint egy átlag magyar katolikus, aki te,plomban házasodott, a gyerekeket megkeresztelte, de kb. nulla fogalma van a katolikus tanokról, azokat kivéve, melyek eleve közismertek, s a karácsonyfa meg a húsvéti nyúl kimeríti szinte teljes vallásos hitét... viszont ha rákérdeznek, katolkusnak mondja magát
szóval - ismétlem - ma már ez nem egy szekta, hanem egy egyház, maga kialaku
30.
lord
2010. 03. 11. 17:34
4-re.
Az iraki háború nem hiba, hanem bűn.
Méghozzá: HÁBORÚS BŰN
Csak ezt, az erre illetékesek nem kívánják észre venni.
És egyenlőre meg is tehetik, hogy nem veszik észre.
31.
adamant
2010. 03. 11. 18:40
26. maxval bircaman (szerkesztő)
2010. 03. 11. 16:55
Furcsa ruha, motorizáió: nem szinte egyenruhaszerüen fekete-fehérben a férfiak (fehér ing, fekete mellény, kalap) a nök is hossú ruha, minden esetbne fejfedö ?
Motorizási: Salt Lake City-ben nem ök azok akik lovaskocsin járnak bevásárolni ?
Ha egyik sem igaz akkor szégyenlemmagam, hogy összekevertem öket valki másokkal...!
Üdv "A"
32.
vakablak
2010. 03. 11. 18:53
31. adamant 2010. 03. 11. 18:40
Ajjaj :)
Az amish-ekkel kevered a mormonokat, ill. szóba jöhet még a velük némiképp rokon mennonita egyház, de az általad leírtak 100%-ig igazak az amishokra és csak korlátozottan a mennonitákra.
Tényleg maxval, nem írnál egy bejegyzést a mennonitákról? Érdekelne a véleményed.
33.
Lengyel Sándor (látogató)
2010. 03. 11. 19:37
Van egy negyedik ok is talán hogy valaki mormon lesz.
Anyagi biztonság.
A mormonok nagyon segítik egymást.
Ha dolgos vagy, nem iszol, nem dohányzol, rendes életet élsz, mindig meg lesz a lakhelyed és ennivalód.
34.
wesz
2010. 03. 11. 19:56
33.
Pontosan ez a mormonsag lenyege. Meg nemi templom jaras, biblia kor, zeneles otthon, meg a nem mormonok teritese ezerrel. Ha viszont valaki biztonsagra vagyik, cserebe nem iszik nem dohanyzik, nosza ott a helye.
Egyebkent ez jellemzo az amerikai egyhazak tobbsegere, legyenek baptistak, mormonok, amishok, vagy menonitak.
Miutan amerikat a katolicizmus es anglicizmus elol menekulok alapitottak, itt minden szekta elfogadott. Vannak itt olyan szektak amikrol kutatokon kivul nem sokan hallottak.
35.
maxval, the bircaman (szerkesztő)
2010. 03. 11. 20:04
"Furcsa ruha, motorizáió: nem szinte egyenruhaszerüen fekete-fehérben a férfiak (fehér ing, fekete mellény, kalap) a nök is hossú ruha, minden esetbne fejfedö ?
Motorizási: Salt Lake City-ben nem ök azok akik lovaskocsin járnak bevásárolni ?"
Egyik sem mormon jellemző. Az amisokkal kevered.
36.
alomlato/HCJD
2010. 03. 11. 20:57
Maxval! Nekem a festmények jönnek be, de nagyon. Érdekes egyház lehet, és engem minden érdekes egyház érdekel. Köszi! Ez jó volt.
37.
misima
2010. 03. 11. 21:02
Nagy vagy Maxval
Nagyon jó összeállítás
38.
granicsar
2010. 03. 11. 21:39
Jó :)
engem a többnejüség érdekel. Nem tudom felfogni, mi köze az államnak ahoz, hány nővel élek együtt, akár vagyonközösségben. Csak azért, mert a keresztéynség egynejűséget hírdetett, miért kell a modern államoknak fentartani ezt az egynejű marhaságot? Ugyis megoldhatom, hogy egyszerre nyolc nővel létesítek élettársi kapcsolatot. Elvégre az nincs korlátozva :)
39.
maxval, the bircaman (szerkesztő)
2010. 03. 12. 8:55
sokba fog kerülni az a 8 nő... :-)))
40.
lord
2010. 03. 12. 18:25
Maxvell!
Amennyire meg tudom ítélni, alapos az írásod…
Gratula érte.
41.
ein fraulein (látogató)
2010. 03. 13. 22:47
látnék már egy olyan szektát, ami a poliandriát támogatja :) talán meg be is térnék...
nagyon jó írás, köszönöm.
42.
renci renci (látogató)
2010. 05. 31. 23:22
Nagyon sok érdeke információt olvastam a mormonokrol amit máshol nem találtam meg.
Mond csak honnan informálodtál?
43.
maxval, the bircaman (szerkesztő)
2010. 06. 01. 9:10
42.
Innen-onnan... :-)
44.
renci renci (látogató)
2010. 06. 01. 21:33
korrekt válasz:) mindenesetre tetszik nagyon a "blogod"...sok jóóó dolog van. jó kis gyűjtemény.
45.
maxval, the bircaman (szerkesztő)
2010. 06. 01. 22:18
44.
kösz, a kérdésre meg direkt nem adtam rendes választ... :-)
46.
MaciLaci68 (látogató)
2010. 06. 08. 22:28
A cikk sok tévinformációt tartalmaz és szándékosan negatívan mutatja be az egyházat. Maxval ezeket tette fel a wiki-re is, ahol néhány része még mindig megtalálható. Ezekre a kritikákra már találhatók válaszok, vagy pedig pontosítva lettek. Ha valakinek pontosabb és elfogulatlanabb infora van szüksége, inkább olvassa a magyar vagy az angol wikipédiát, vagy/és találkozzon egy misszionáriussal. Az oldalvonalon kívülről nem lehet megismerni a vallásunkat.
47.
maxval, the bircaman (szerkesztő)
2010. 06. 09. 8:12
46.
:-))))))))))))
Tévinformáció egy szál se.
A mormon forrás persze fontos, de nem elfogulatlan. Így a misszionáriust nem ajánlom.
Az angol wiki tele van mormon cikkekkel, mindkét oldal szerepel, az valóban jó. A magyar változat csak egy kis próbálkozás szintjén van.
48.
MaciLaci68 (látogató)
2010. 06. 09. 18:32
Az Indexen már szinte minden témát megbeszélltünk. A mormonok egészségi állapotán gúnyolódsz, de közben az átlagéletkoruk 10 évvel hosszabb és sokkal kevesebb betegségtől szenvednek. A depresszió is butaság, a legtöbb amerikai mormon családban nagyon sok a gyerek (nem ritka a 6-9 sem). Akik depressziósok, azok nem terveznek ekkora családot, a depressziósok mi magyarok vagyunk, talán világelsők.
49.
maxval, the bircaman (szerkesztő)
2010. 06. 09. 20:07
48.
Nem gúnyolodom én... A cukormánia pedig tudod jól, hogy igaz. A kevesebb betegség oka a nem-dohányzás, s az alkoholtól meg kávétól tartózkodás (bár önmagéban a kevés alkohol és kávé nem káros).
50.
Cuba Libre c.C.
2010. 06. 18. 12:33
41-re
Van ilyen. A tibeti buddhizmus, a bod-csosz.
51.
OWL (látogató)
2010. 07. 15. 22:30
A harmadi csoportba tartozokat hivjak ugy ugy hogy mocskos riherongy kurvakValaki hazaárulonak nevezi őket
52.
Kicsirék (látogató)
2010. 11. 09. 15:57
"Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek."
Isten legyen veletek!
53.
Kicsirék (látogató)
2010. 11. 09. 16:16
ha esetleg még valamit szeretnétek olvasni: lds.org/conference/talk/display/0,5232,23-15-789-5,00.html
Áldott napot nektek!
54.
jóbuza (látogató)
2011. 02. 10. 19:43
"Nincs kétségem afelől, hogy Smith egy zseniális szélhámos volt, részben zavaros gondolkodású elme, részben okos üzletember."
Totálisan egyetértek. Joe könyve kiemelkedő helyet foglalhat el a fantáziadús vallásos jellegű irodalom könyvtárában. Hm, gondolkodom, mit fognak csinálni ezek az emberek a feltámadáskor? Amikor a bűnük nyilvános lesz, hiszen az angyalok lesznek rá a tanúk. Hát még a követők, akik látni fogják milyen sültelenséget követtek!
55.
lds (látogató)
2011. 06. 16. 16:43
Szerintem mindd tévesen itélitek meg ezt az egyházat!!!! mert már az informácioitok is rosszak rolla!!!!! hogy véleményt tudj alkotni rolla elöbb ismerd meg jobban!!!! ahogy jóanyám tanitotta nekem!!!!!
Üdv: Egy mormon egyháztag!!!!!