bircaeszmék
ismét néhány emlék átmentése az "utókornak"

I. II. III. IV. Kuba Szellem

Elképzelhető, hogy 2011. január 11-én egy új afrikai ország születése kezdetének lehetünk tanúi.

Az 1956-ban függetlenné vált volt brit gyarmaton, Szudánban már a kezdetektől súlyos konfliktusok voltak az ország északi és déli része között. Emiatt 1955-1972, valamint 1983-2005 között véres polgárháború zajlott kb. 2,5 millió halálos áldozattal.

A konfliktus oka elsősorban az, hogy mind etnikailag, mind vallásilag nagyon különbözik egymástól Dél-Szudán és Szudán többi része. Míg északon a lakosság túlnyomó többsége arab nyelvű és iszlám vallású, addig délen a lakosság többnyire nílusi-szaharai néger törzsekből áll, akik keresztény és animista vallásúak, s a törzsi nyelveiken kívül az angolt használják.

A polgárháborút 2005-ben egyezség zárta le a szudáni kormány és a dél-szudáni Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg között. Ennek értelmében Dél-Szudán autonómiát kapott, majd a szudáni hadsereg kivonult az országrészből. Az egyezmény függetlenségi népszavazást is megállapított: ez fog lezajlani 2011. január 9. és 11. között.

Dél-Szudán zászlaja

A megállapított szabályok értelmében a népszavazás akkor lesz érvényes, ha legalább a szavazati joggal rendelkezők 60 %-a részt vesz rajta. Amennyiben nem lesz meg a 60 %, újabb népszavazás lesz tartva 2 hónapon belül. Ha 50 % + 1 fő a függetlenségre szavaz, tárgyalások kezdődnek Dél-Szudán és a szudáni központi kormány között a terület kiválásáról és a közös kérdések megfelelő rendezéséről.

Bár egyes afrikai országok nem támogatták a dél-szudáni népszavazást, félve attól, hogy ez egy lavinaszerű folyamatot indíthat be egész Afrikában, valószínű, hogy amennyiben a függetlenség nyer a népszavazáson, az hamar el lesz ismerve nemzetközileg is. Nem-hivatalosan az USA is támogatja a dél-szudáni vezetést.

Remélhető továbbá, hogy az 1991 óta húzódó Szomáliföld ügyére is ki fog hatni Dél-Szudán esetleges függetlensége.

0
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások:

Eddig 19 komment érkezett ()

1. Cuba Libre c.C.
2010. 12. 28. 22:31

Kedves Max !

Bár csak annyit tudok az ügyről, mint általában mások, én jó megoldásnak találnám a szétválást. Békében élni úgysem tudnak egymással és ma már valószínűleg nem is karnak. bizonyos értelemben az egész ügy a gyarmatosítás öröksége.

Üdv:CL.........................

2. maxval bircaman (szerkesztő)
2010. 12. 28. 22:37

1.

Meglátjuk mi lesz. Szerintem 99 % az esélye, hogy a függetlenségpártiak győznek. Mindenesetre Szudán az azért egy eléggá kiszámíthatatlan hely. Jelenleg arról híres, hogy a szudáni elnök az első hivatalban lévő államfő, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs van hatályban.

Meg azt sem tudom, hogy mi lesz az ország neve. A "Dél-Szudán" kicsit szarul hangzana, de nincs infóm, hogy van-e másik név.

3. Cuba Libre c.C.
2010. 12. 28. 22:54

Kedves Max !

Az sem lepne meg, ha szétválnának, aztán valamilyen mondvacsinált oknál fogva még évtizedekig elháborúzgatnának egymással. Ahogy a térképet nézem, a délieknek talán még jobb is valamivel a földrajzi adottságuk, bár északon zárnak az iszlám országok, a tenger meg Etiópián keresztül őrült messze van. meg kérdés az is, vajon a katonák maradnak-e az igazi hatalom, vagy lesz valaki,ténylegesen kormányoz.

Üdv:CL.................

4. DerecskeiZoltan (HCJD)
2010. 12. 28. 23:00

Max! Omar al-Bashir ügye eléggé érdekes: az elsőként kiadott elfogatóparancsot ejtették bizonyítékok hiányába, majd ez év nyarán még is összegyűjtöttek ellene egy halom iratot, amely alátámasztja népirtásban való részvételét.

5. Jakab György (látogató)
2010. 12. 29. 1:02

A CIA Factbook szerint Szudánban mindössze 5% a keresztény. azaz délen is muszlim többségű ország fog kialakulni. Ami amúgy életképtelen lesz az északi országrész nélkül. A kiválást újabb háború vagy újraegyesülés fogja követni.

6. lord
2010. 12. 29. 2:04

Látod Max, ha materialisták lennének az emberek, egy okkal kevesebb lenne a háborúkra, az öldöklésre.
És, nemcsak Afrikában!

7. bo-56
2010. 12. 29. 9:09

Abszolút ateistaként mondom, lord, hogy a vallás is csak egy ürügy és helyette is talál mindig másikat az ember az öldöklésre. Az emberi gonoszság, hülyeség és fanatizmus formái és forrásai épp oly kimeríthetetlenek, mint szerencsére a jóságé, szellemé és toleranciáé. A hatásuk arányairól és a tendenciákról meg ne beszéljünk ;o)!

8. peacekeeper
2010. 12. 29. 11:32

Amikor a barátaim Angolában voltak békefenntartók, akkor fogalmaztam meg a következőt.
Az afrikai országoknak két lehetőségük van.
Vagy a magyar példát követik, és a mesterségesen meghúzott határokon kívül és belül megpróbálnak békében élni más népekkel, vagy a jugoszláv példát követik, és mindenki aki tud, véres háborúkat indít apróbb nemzetállamok létrehozása érdekében.

Afrikában ugyanis szinte nincs ország, ahol egy országban csak egy nép vagy népcsoport élne, vagy egy nép ne kettő vagy több országban éljen.
Ha a magyar példát követnék, Afrika a béke szigete lehetne.
De a jugoszláv útra léptek, és legalább 200 évig valahol mindig lesz egy törzsi-etnikai vagy vallási köntösbe bújtatott hatalmi harcot elfedő háború.
Országokon belül vagy országok közt......

Aztán minden helyzet speciális, ebben a helyzetben én is a szétválásra szavaznék....
Mert semmi reményt nem látok arra, hogy a továbbiakban együtt tudnának élni.
Ez meg a koszovói effektus....amit a szerbek szúrtak el, de nagyon.
Mert ragaszkodni Vajdasághoz (a magyar őshaza részéhez) meg Koszovóhoz is (a szerb őshazához) az EGYSZERRE nem megy. Akkor valamelyik elvet fel kell adni.
De ők mindkettőt akarták.....és az ilyenekből mindig háborúk vannak.....

9. Valéria
2010. 12. 29. 11:57

A lavina valszeg megindul...kérdés, hogy a további függetlenségi törekvéseket ki és miért támogatja? Ettől függhet minden...mint ahogy most is..

Az afrikai földrész elképesztően sok népcsoportja, no meg a gyarmatosítási örökség miatt biztosan megindul az a lavina...

Gondolom a névválasztásnál vissza fognak nyúlni valamiféle etnikai forráshoz...

Az lenne a legrosszabb, ha Afrika továbbra is eszköze és színtere lehetne a világ szerencsésebb felének kezében...mert eddig számtalanszor tapasztaltuk ezt...

10. maxval bircaman (szerkesztő)
2010. 12. 29. 14:41

5.

Az a gond, hogy pontos szám nincs Mindenesetre délen sokan egyszerre animisták és keresztények. Afrikai szinkretista módra: feszület a sarokban, alatta meg a törzsi totem, s imádkoznak Szűz Máriához, hogy vegye le a boszorkány rontását.

11. maxval bircaman (szerkesztő)
2010. 12. 29. 14:42

6.

1. A vallás az emberiséggel egyidős.

2. Jelen esetben a vallási eltérés scak egy a sok tényező közül.

12. maxval bircaman (szerkesztő)
2010. 12. 29. 14:45

8.

Hát, nem tudom. Azért több olyan eset is van, amikor mégiscsak jobb a szétválás. A régi Szomália egyetlen része, ahol megvannak a normális élet feltételei legalábbis minimum-szinten az pl. éppen a "szakadár" Szomáliföld. Az összes többi szomáliai rész kb. a pokol földi változata.

13. professzor (látogató)
2010. 12. 29. 16:20

félek és rettegve mondom ki.....ettől még nem telepitenek jövőre több szudáni füvet hazánkban. Pedig egyike a legjobb zöldtömeget adó energetikai kulturának. Viszont van esélye,hogy többen választják majd hazájuknak a mi kis keleti svájcunkat.Ők már megtanulták miként lehet napi egy euróból megélni.DDDDDD

14. ikaljan (látogató)
2010. 12. 29. 22:34

Január 9-én 99%, hogy szétválik az ország, 100%-hoz közeli szavazati aránnyal. (a dél szudáni elit nem teheti meg, hogy ne így legyen, ha már az elnököt 93% szavazta meg)

Evvel párhuzamosan két háború fog kirobbanni (illetve esélyes, hogy egy harmadik is). Egyrészt a a két Szudán fog összecsapni, a határvidékért, másrészt ki fog törni egy (vagy több) dél-szudáni polgáháború is, ahol a "Dinka" nemzetiségű vezetés gyakorlatilag mindenki mást kiszorított a hatalomból. (a dinkák a háború előtt még többségében animisták voltak, ma a teljes elit keresztény)
A Nuerek (második legnépesebb nemzetiség) és a jubaiak (arab nyelvű muszlimok, Dél-Szudán legfejlettebb régiója) egészen biztosan nem fogják elismerni a kormányzatot. Ez ügyben bízvást számíthatnak Khartum támogatására is.

A másik oldalról kérdés, hogy az acholik mi szólnak, hogy kiszorultak a hatalomból. (ők harmadik (vagy negyedik) legnagyobb népcsoport - ők vették fel először a kapcsolatot a nyugati protestáns fundikkal, és a polgárháború első időszakában a nyugati támogatásnak köszönhetően ők voltak a "keresztény-ellenállás" fő képviselői.
Ez különösen azért kényes kérdés, mert a szintén acholik által gründolt LordResistance Army szépen lassan kiszorul Ugandából, é áthelyezi a székhelyét Dél-Szudánba.

15. Istapp
2010. 12. 29. 22:58

Én is úgy vélem, hogy jelenleg a kiválás lenne a kézenfekvő megoldás. De ellenpélda is van. Pont a mostanában sokszor emlegetett Korea. Ott is e meleltt döntöttek, és látjuk, pillanatnyi megoldásnak tökéletes, de hosszú távon fenntarthatatlan.

16. adamant
2010. 12. 30. 3:17

OFF
MaxWal
Látom az elején csak bloggerek kommentáltak, hogy lehet egy "outsidernek" is egy blogot elöbb észlelni???
ON

Egyébként Szudán megosztása most, vallási alapon még mindíg jobb, mint amit a volt gyarmattartók hagytak az utókorra örökségül.
Tessék megnézni mind a Közel-kelet, mind pedig Afrika térképét, hogy alaklultak a határok....

Minden országot egy vonalzóval hoztak létre, etnikai, törzsi, társadalmi viszonyok figyelembe vétele nélkül.

Ilyenek miatt Európában kitört a II. VH...

17. maxval bircaman (szerkesztő)
2010. 12. 30. 8:32

14.

Kösz a kiegészítéseket. Én ennyire azért nem értek a témához.

18. maxval bircaman (szerkesztő)
2010. 12. 30. 8:35

16.

Hát, erre a kérdésre nem tudok válaszolni. A kiemelt blogbejegyzések megjelennek a Népszabadság főoldalán is.

19. ZorróAszter
2010. 12. 30. 9:41

16. adamant 2010. 12. 30. 3:17

Kedves Adamant!

Nem a vonalzó volt a bűnös. A lehető legkonfliktusosabb összetételű államok létrehozása tudatos politika volt a gyarmattartók részéről.

Mint ahogy a gyarmatokon belül valamelyik etnikum preferálása a többiek rovására szintén.

Ugyanúgy, mint az egyoldalú, vagy legalábbis szűk spektrumú termelés kialakítása.

Meguntam a tömérdek robotszpamot, így csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez - itt lehet bejelentkezni. Ha nincs felhasználói neved, regisztrálj egyet itt!